Gossip Girl Fan - Your No.1 Hungarian Source For The Famous Show! - You Know You Love Us







 

 

Ünnepi készülődés


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 21. MIKOR: 12:26 TÉMA: Jessica Szohr

Jessica Szohrnak már akkor elkezdődnek az ünnepek, amikor meglátogatja Milwaukee-ban élő nagymamáját, Karen Szohrt, ahol együtt sütnek süteményt a rokonoknak.

"Mindannyian az asztalnál ülünk, miközben dolgozunk, és karácsonyi zenéket hallgatunk" - árulta el a 25 éves Gossip Girl sztár - "Jó kis móka."

"Ha valaki elkezdené enni, nem lenne sütemény" - mesélte Karen.

Jessica elárulta, hogy a sütés terén még elég amatőr szinten áll, ugyanis még most is csak tanulja, hogy mit hogyan kell csinálni. - "Muszály a karácsonyi tradíciókkal foglalkozni, különben a karácsony már nem lenne ugyanolyan."

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Blake képek


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 19. MIKOR: 16:07 TÉMA: Blake Lively

Először is Blake-et lekapták november 16-án a Gossip Girl forgatása közben. (1.kép) Aztán november 18-án Blake szerepelt a The Today Show-ban és lekapták a Rockefeller Plaza előtt. (2.kép) Még ugyanezen a napon megjelent a Swarovski Star bemutatóján. (3.kép) Végül pedig a Marie Claire decemberi számának a címlapján Blake van és a magazinban is van róla egy cikk.Ennek a scanjei felkerültek a netre. (4.kép)

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Képek vegyesen


KI: Fanny DÁTUM: 2010. 11. 18. MIKOR: 20:11 TÉMA: Ed Westwick, Jessica Szohr, 

Végre szolgálhatunk új képekkel is kedvenceinkről! 
Kelly Rutherford november 16-án megjelent az első 'WE Do Good Awards'-on. Készültek róla képek, amint a vörösszőnyegen pózolt. Nagyon szép volt, az a tipikus megszokott visszafogottabb, elegáns :) (1. kép)
Ed sem tűnt el a szemünk elől, ugyanis november 17.-én többször is lekapták a paparazzik. Ed megjelent a New York Fasion-ön, amely, mint a nevében is van, egy divatos rendezvény volt.  (2. kép) Továbbá szintén tegnap, Ed sétálgatott, az utcán, így készült pár lesifotós kép róla. (3. kép)
Jessica Szohr sem unatkozott tegnap, így megjelent a 'Men of the Year Party'-n. Csodaszépen nézett ki, mint mindig :) (4. kép)

   

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Leighton képek


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 17. MIKOR: 19:01 TÉMA:Leighton Meester

Leighton szerepel az ausztrál Cleo magazin decemberi számának a címlapján és természetesen a magazinban is van róla cikk :) Valamint november 16-án részt vett Harry Wingston Jewels Recreation Launch rendezvényén.Nekem most nem tetszik annyira Leighton megjelenése.

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Forgatás


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 22:48 TÉMA: Sorozat

Ma is forogtak a kamerák. Egyelőre csak két kulcsfontosságú szereplőt láthattunk munka közben. Úgy tűnik, végre elértünk ahhoz a fázishoz, amikor Blair és Dan szövetkeznek egy közös ügy érdekében. Vagy esetleg valami teljesen másról van szó? :)

   

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Taylor vallomása


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 22:44 TÉMA: Taylor Momsen

A 17 éves Gossip Girl-színésznő a szüleit hibáztatja azért, mert úgy néz ki, mint egy tinikurva. Taylor Momsent a uk.eonline.com idézte, miszerint a polgárpukkasztásáról híres, alkoholizáló, káromkodó, aktívan dugó kamasz mindössze kétéves volt, amikor apja és anyja leszerződtette a Ford modellügynökséghez. „Nem volt más választásom, el kellett tartani a szüleimet. Nem jártam iskolába, nem voltak barátaim. Állandóan dolgoztam, nem volt saját életem” – nyilatkozta a Tim Gunn által csak szánalmasnak nevezett Momsen.

forrás: velvet.hu

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Spoilerek


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 22:18 TÉMA: Sorozat

Úgy tűnik, a szünet előtti utolsó/utolsó előtti rész válaszokat adhat Serena rejtélyes múltjával kapcsolatban. A mai nap folyamán megjelenő képek egyértelmű bizonyítékot adnak arra, hogy a 11. – The Townie – epizódban visszatekintést láthatunk Serena bentlakásos iskolai múltjára, amelyben Ben (Juliet börtönben lévő testvére) is fontos szerepet kapott. Ajjaj, Serena. Mit tettél?

Aki már látta a 9. – Witches of Bushwick – epizódot, az már tisztában van azzal, hogy nem Colin volt Serena első tanár „szerelme”. Igen, jól olvassátok. Azzal, hogy megjelentek a The Townie hivatalos képei teóriák sorozatát indították el. A részekből már kiderült egy két információ Benről: tanár volt és 26 éves férfiről van szó. Ha végiggondoljuk, amikor Serena 15 évesen bentlakásos iskolába került Ben 22 év körüli lehetett. Talán ő a valódi oka annak, hogy S visszatért az Upper East Side-ra?

Bár most a Serena-Ben probléma foglalkoztatja mindenki képzeletét, amellett sem mehetünk el, hogy ebben a részben ismét feltűnik egy ismerős arc Damien (Jenny drogdíler pasija) személyében, sőt a helyzetet még Juliet ármánykodása is tovább fokozza.

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

4x09 - soundtrack


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 17:46 TÉMA: Sorozat

Mint ahogy eddig is, most is "elhoztam" nektek a 9. részben felcsendült számok listáját. Sajnos most több dal is volt - szám szerint három -, amit egyelőre még nem sikerült beazonosítani. Viszont, amiket feltüntettek, azok egy kivételével, mind megtalálhatóak a youtube-on. :)

The One A.M. Radio - An Old Photo Of Your New Lover
Lights On - We Live Underground (meghallgatom)
The Pretty Reckless - Make Me Wanna Die (meghallgatom)
Spoon - I Saw The Light (meghallgatom)

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Megjelenések


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 17:16 TÉMA: Megjelenés

November 15-én elég sok szereplő megjelent a 7. Annual CFDA/Vogue Fashion Fund Awards nevezetű rendezvényen.A lányok gyönyörűek voltak,a fiúk pedig szexik :) Valamint Kelly megjelent november 14-én az ELF Broadway Opening Nigh nevezetű eseményen.

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

4x11 - The Townie


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 17:12 TÉMA: Sorozat

Megjelent pár epizódkép a 4x11-es epizódhoz.Az epizód címe The Townie lesz.Fú jó rész lesz,a képek alapján :D

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

4x10 - első promó


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 16:55 TÉMA: Sorozat

Még nem volt szerencsém a 9. részhez, de egy biztos, a Gaslit című 10. epizód sok-sok érdekességet tartogat magában. Viszont mint a legtöbb amerikai sorozatnál, a Gossip Girl kényszer pihenőre megy, és legközelebb csak NOVEMBER 30-án (magyar idő szerint) tér vissza. Addig íme az első előzetes:

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

4x09 - letöltés


KI: Klaudia DÁTUM: 2010. 11. 16. MIKOR: 16:51 TÉMA: Sorozat

Bocsi, hogy csak most jöttem frissel, de délután négy után értem haza, szóval most mindenki hozzám igazodik. Na, de aki nem akar várni a megaupload feltöltésemig, annak figyelmébe ajánlom a torrent linket és az angol feliratot. Érdemes később is feljönni az oldalra, ugyanis amint letöltöttem a részt, felteszem a megauploadra. :)

Witches of Bushwick (torrent)

Witches of Bushwick (megaupload)

Angol felirat

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Blake képek


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 15. MIKOR: 16:07 TÉMA: Blake Lively

Blake szerepel a Vouge magazin Best Dressed, (legjobban öltözött) nevű különleges kiadványú magazinában.Jó képek lettek Blake-ről :)

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Leighton videó


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 15. MIKOR: 15:59 TÉMA:Leighton Meester

A CMA készített Leightonnal egy másfél perces interjút,amit most mi is megnézhetünk. :)

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

 

Szerepjáték


KI: Hegmand DÁTUM: 2010. 11. 14. MIKOR: 18:39 TÉMA:Gossip Girl

Az egyik ismerősöm készített egy Gossip Girl-ös szerepjátékot.Nagyon örülnénk,ha jelentkeznétek :) Általában hétvégén játszunk,tehát hétköznap nem igazán.A legtöbb karakter még szabad,szóval még lefoglalhatjátok kedvenceiteket :)

http://i41.tinypic.com/e1cdci.jpg

6x09 - The Revengers
Feltöltő: GG, Siloah
Tárhely: Uploadhero, Indavideo

Letöltés | Felirat | Online

6x10 - New York, I Love You XOXO
Feltöltő: GG
Tárhely: Uploadhero, Indavideo
Összefoglaló: Letöltés | Felirat | Online
Epizód: Letöltés | Felirat | Online

 

 

 
Mielőtt írnál a csetbe, olvasd el az alábbi szabályokat, mert ha nem tartod azokat, az üzenetedet törölni fogjuk:
* Van nevünk! - tehát nem szerki(k), kedves elitem stb...
* Az oldalt négyen szerkesztjük!
* Ne káromkodj vagy sértegetsd a többieket!
* Ne kérd, hogy szavazzak rád, ha nem vagy társoldal!
* Ne hírdetsd az oldalad! Ha megteszed, automatikusan kitíltunk a chatből!!!
* Még mielőtt kérdezel, olvasd el a GY.I.K.-et!
* Cserét e-mailben kérj! [KATT]
* Az epizódokat ITT tudod megtekinteni!

 látogató van itt


Főoldal | Facebook

 
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

  
                             

SZABAD A JELENTKEZÉS!
Feltételek - Mielőtt jelentkezel, olvasd el!

 

 

 

::. Főszerkesztő: Klaudia
::. Társszerkesztők: Hegmand, Rami, mrsnorris, kat
::. Indulás: 2009. január 07.
::. Host: Gportal, Blogspot
::. Felbontás: 1280 x 800
::. E-mail:  gossipgirlfan.gp@gmail.com
::. Layout: Klaudia
::. Meme twittere: [KATT]
::. Hatalmas köszönet: Beccának, Bettinek, Ninának, N.-nek, nana20-nak, Kellynek, Nikki
::. Forrás: x | x | x | x | x | x | x | x | x | x |

 

 






 

Az oldal NEM áll kapcsolatban a sem Gossip Girl című amerikai sorozattal, sem perdig bármelyik producerével. Ez csak egy rajogói oldal, ami azért jött létre, hogy mindenki megismerje a népszerű show-t. Az oldalon lévő anyagok saját gyűjtések, illetve fordítások! TEHÁT: A LOPÁS SZIGORÚAN TILOS!

 

 
 

Ha kíváncsi vagy, hogy 2009. január 7. óta milyen frissítések voltak az oldalon a sorozattal és a színészekkel kapcsolatban, jó helyen jársz. Csak pár kattintás, és már minden további nélkül kutakodhatsz az archivált mappák, illetve elemek között.

Archívum

 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.