Gossip Girl Fan - Your No.1 Hungarian Source For The Famous Show! - You Know You Love Us







 

Gossip Girl Here

Meglepő látogatottság

2014.06.24. 16:41, kat

Sziasztok!

Remélem, hogy jól telnek a napjaitok, mióta az oldal és a Gossip Girl már nem részesei azoknak. :) Néha még fel szoktam lépni ide, hogy megnézzem, mennyien látogattok még el ide, s ma igazán pozitívan meglepődtem! Az elmúlt két héten minden nap 200-300 rajongó csekkolta az oldalt! Ez nagyon jól esik nekem, és a többi szerkesztőnek is! Élvezzétek a nyarat, a meleget, nyaraljatok, bulizzatok sokat, de vigyázzatok, mert Gossip Girl mindig résen van! :)

Köszönet

2013.07.24. 11:17, mrsnorris

Sziasztok!

Már sokszor gondolkodtam rajta, hogy megéri-e ezt megírni, nem tűnne-e túl csöpögősnek, de mint eddig már sokszor, most is eszembe jutott az oldal, és úgy döntöttem igen, megéri.

Azt hiszem ennyivel tartozunk, tartozik ez az oldal a látogatóinak, hiszen így is naponta 450-500 között van a látogatottság, ami hihetetlen annak ellenére, hogy a sorozatnak már december óta vége.
Azért írom ezt a "posztot", mert szerintem tisztességtelen lenne magával az oldallal szemben és elsősorban veletek, hogy egyszerűen mindenki csak kámforrá válik, a posztírás meg csak úgy megszűnik mindenféle magyarázat nélkül, az utolsó posztok pedig mindig majd hónapokkal ezelőttre nyúlnak vissza, valamilyen jelentéktelen hírrel kapcsolatosan, anélkül, hogy valaha is elköszöntünk volna, vagy egyáltalán tisztáztuk volna a dolgokat? Nem, ezt nem tehetjük meg.

Nem fogok kifogásokat keresni, sem magyarázkodni, az igazság az, hogy mivel megszűnt a sorozat, én nem látom értelmét a frissítésnek, amelynek legfőbb oka az, hogy nagyjából nincs mit. Ha meg van, az is jó, ha kéthavonta egyszer, szerintem felesleges. Viszont úgy gondoltam, nem fogok csak úgy tenni, mint akit elnyelt a föld annyi átszerkesztett hónap és év után. Lehet ez a magatartás másoknak elfogadható, mindenki tudja mire értem ezt, nem részletezném.

És akkor rátérnék magára a posztnak a címére. Köszönet. Köszönöm szépen, a lehetőséget, hogy itt szerkeszthettem, hogy velem voltatok. Imádtam dolgozni az oldalon, hozni a frisseket, fordítani a spoilereket, hisz tudtam mennyien várjátok. Próbáltam interaktivitást vinni az itteni életbe és a facebookos oldalon is, ösztönözni Titeket, hogy bátran szóljatok hozzá a dolgokhoz, kommenteljetek, ne féljetek leírni a véleményeteket. Egy igazán remek közösség alakult ki, és számos olyan látogató volt, akik rendszeresen írtak mindenhová és akikre névszerint emlékszem még most is, köszönöm nektek, hogy hozzájárultatok az oldal működéséhez, színesebbé tettétek azt véleményeitekkel.

De elsősorban mindenkinek köszönöm, mondhatom azt, hogy köszönjük, hogy jártatok ide, ha csak egy kattintásra is, amikor új rész került fel, mert akkor már hasznosnak bizonyult ez az oldal. De természetesen azoknak örülök a legjobban, akik rendszeresen látogattak, és adott számukra valamit ez az egész, akiknek örömöt jelentett idejárni. Mert nekem ezt jelentette. Nem hanyagoltam el, ez volt az a dolog, amit két évig szenvedéllyel csináltam és nem hagytam abba, és ha még menne ma is a sorozat, biztosan itt lennék naponta és várnám, hogy vajon hányan fognak hozzászólni a legújabb hírekhez amiket én írtam, fordítottam, szerkesztettem, vajon hányan lájkolják a facebookon azt, amit éppen kirakok. Ezek a kérdések játszódtak le bennem mindig, és alig vártam, hogy visszajelzést kapjak, hogy véleménykifejtésre, beszélgetésre bírjalak titeket. Hiszen egy oldal mit sem ér a látogatók nélkül. Szerkeszthettünk volna mi gőzerővel, ha Ti nem vagytok itt és nem jeleztek vissza, semmit nem ért volna. De ti olyan lelkesek voltatok mindig, öröm volt nézni, hogy szeretitek ezt sorozatot és az oldalt is. Köszönjük az oldal valaha volt legnagyobb látogatottságát, ami 5852 volt, 2012. december 12-én.
Nem tudom, az írásom után lesz-e még friss, nem ígérhetek semmit, hiszen lehet a többi szerkesztő még kedvet kap egy-egy hír kitételéhez, de szerintem nem sok értelme van egy havonta frissülő lapnak, a lényeg a folyamatosságon, a már említett interaktivitáson lenne. Így most csak a nevemben beszélhetek, hogy részemről befejeztem az oldal szerkesztését, a Gossip Girl Fan biztosan nem szűnik meg, hiszen rengeteg olyan ember van, aki még nem látta a Gossip Girlt, de még feltévedhet az oldalra, akinek remélem valamilyen támpontot fog nyújtani. Valamint azt is remélem, sokan még nosztalgiából meg fogjátok nézni újra az évadokat és feljöttök ide a részek, felirat és miegymás kedvéért.

Végül pedig a valaha volt egyik legemlékezetesebb jelenettel és számmal búcsúzom, amit a köszönőírásom alatt is hallgattam. Köszönöm szépen, hogy szerkeszthettem, hogy itt lehettem Veletek. Köszönöm, hogy itt voltatok és ha elolvastátok ezt a rendkívül hosszúra sikeredett írást.
Egy élmény volt.
Xoxo,
mrsnorris



'I don't want this moment to ever end...'

TCA 2013 - GOSSIP GIRL IS ESÉLYES

2013.05.22. 21:16, kat

Sziasztok! Idén is megrendezésre kerül a Teen Chocie Awards, melyen idén utolsó alakalommal jelölt a sorozat, és annak a sztárjai. Az esemény augusztus 11-én lesz, Los Angeles-ben. Szavazni a képre kattintva tudtok! :) Mutassuk meg még egyszer, hogy mire képesek a GGFanok!! :)

Teen Choice 2013 August 11 on FOX Jelölések:

 - Kedvenc drámasorozat - Gossip Girl

 - TV / dráma -  Blake Lively

 - TV / dráma - Penn Badgley

 

 

 

Új promóciós képek - 3. évad

2013.05.04. 18:50, kat

Jóval a sorozat befejezése után jelent meg még néhány kép a 3. évados promós fotókból. :) Érdemes csekkolni őket, jó nosztalgiázni.. :)

Leighton éa Adam Brody Los Angelesben

2013.05.04. 18:43, kat

Április 27-én Leighton és Adam Brody LA-ben mozizott, erről kaptunk néhány képet.

Penn véleménye arról, hogy Dan lett Gossip Girl

2013.05.04. 18:35, kat

Sziasztok! Találtam egy érdekes interjút, melyben Penn beszél a Gossip Girl lezárásáról. Állítása szerint nem sok értelmét látja annak, hogy Dan lett Gossip Girl, kiemelte, hogy Dan mindig meglepődött az új posztokon, vagyis mindig színészkedett - még akkor is, mikor egyedül volt. :D

Blake is csatlakozott Gucci saját kampányához

2013.04.25. 19:16, kat

Blake nemrég átpártolt a Guccihoz, ráadásul arcát adja egy parfümhöz is. A divatcég készített egy videót, melyben rengeteg híres ember - főként nők - jelnnek meg. A kisfilm Chime for Chance nevet viselő kampányhoz tartozik, mely a nők jogait támogatja világszerte.

Tekints be Blake konyhájába!

2013.04.25. 19:07, kat

Emlékeztek, hogy talán már egy hónapja lefordítottam nektek egy hosszú cinterjút, amit Blake adott az ELLE Decornak? Akkor csupán egy képen csodálhattuk meg a színésznő konyháját, de a napokban további 7 darab jelent meg. Ha akkor nem tettétek meg, olvassátok el most az fordítást, és nézzétek meg a képeket is! :)

   

Ed Westwick & Jessica Szohr: Újra együtt???

2013.04.25. 18:54, kat

Sziasztok! Pár hete felröppent a pletyka, hogy Ed és Leighton az életben is egymásra talált, de végül megtudtuk, hogy az a hír kacsa volt. Nemrég írtam több eseményről, buliról is, ahol Ed Jessicával, a GG Vanessájával láthattuk. A pletykák már akkor is felröppentek, de ám most még több, pletykálkodásra okot adó kép jelent meg!

Ed Westwick és Jessica Szohr édes pillanatot osztott meg a járókelőkkel a LAX reptéren (április 24.), ahol Ed gépre szállt. Elbúcsúztak egymástól, megölelték egymást. A pár egy közeli benzinkútnál állt meg búcsúzkodni. A helyszínen lévő forrás látta csókolózni is őket. Jessica és Ed 4 évig voltak együtt 2012 elejéig. Hivatalosan még nem erősítették meg a románcuk újrakezdését, de korábban a Coachella első hétvégéjén és egy jótékonysági rendezvényén is megjelentek.

popsugar.com

Penn Badgley - Nylon Magazin

2013.04.23. 13:33, kat

Sziasztok! A Nylon magazin fotósorozatot készített Penn-nel, a képeken kívül egy "így készült" videót is megnézhetük. :)

   

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

6x09 - The Revengers
Feltöltő: GG, Siloah
Tárhely: Uploadhero, Indavideo

Letöltés | Felirat | Online

6x10 - New York, I Love You XOXO
Feltöltő: GG
Tárhely: Uploadhero, Indavideo
Összefoglaló: Letöltés | Felirat | Online
Epizód: Letöltés | Felirat | Online

 

 

 
Mielőtt írnál a csetbe, olvasd el az alábbi szabályokat, mert ha nem tartod azokat, az üzenetedet törölni fogjuk:
* Van nevünk! - tehát nem szerki(k), kedves elitem stb...
* Az oldalt négyen szerkesztjük!
* Ne káromkodj vagy sértegetsd a többieket!
* Ne kérd, hogy szavazzak rád, ha nem vagy társoldal!
* Ne hírdetsd az oldalad! Ha megteszed, automatikusan kitíltunk a chatből!!!
* Még mielőtt kérdezel, olvasd el a GY.I.K.-et!
* Cserét e-mailben kérj! [KATT]
* Az epizódokat ITT tudod megtekinteni!

 látogató van itt


Főoldal | Facebook

 
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

  
                             

SZABAD A JELENTKEZÉS!
Feltételek - Mielőtt jelentkezel, olvasd el!

 

 

 

::. Főszerkesztő: Klaudia
::. Társszerkesztők: Hegmand, Rami, mrsnorris, kat
::. Indulás: 2009. január 07.
::. Host: Gportal, Blogspot
::. Felbontás: 1280 x 800
::. E-mail:  gossipgirlfan.gp@gmail.com
::. Layout: Klaudia
::. Meme twittere: [KATT]
::. Hatalmas köszönet: Beccának, Bettinek, Ninának, N.-nek, nana20-nak, Kellynek, Nikki
::. Forrás: x | x | x | x | x | x | x | x | x | x |

 

 






 

Az oldal NEM áll kapcsolatban a sem Gossip Girl című amerikai sorozattal, sem perdig bármelyik producerével. Ez csak egy rajogói oldal, ami azért jött létre, hogy mindenki megismerje a népszerű show-t. Az oldalon lévő anyagok saját gyűjtések, illetve fordítások! TEHÁT: A LOPÁS SZIGORÚAN TILOS!

 

 
 

Ha kíváncsi vagy, hogy 2009. január 7. óta milyen frissítések voltak az oldalon a sorozattal és a színészekkel kapcsolatban, jó helyen jársz. Csak pár kattintás, és már minden további nélkül kutakodhatsz az archivált mappák, illetve elemek között.

Archívum

 
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon